Jób Chapter 27

1. Jób pedig folytatá az õ beszédét, monda:

2. Él az Isten, a ki az én igazamat elfordította, és a Mindenható, a ki keserûséggel illette az én lelkemet,

3. Hogy mindaddig, a míg az én lelkem én bennem van, és az Istennek lehellete van az én orromban;

4. Az én ajakim nem szólnak álnokságot, és az én nyelvem nem mond csalárdságot!

5. Távol legyen tõlem, hogy igazat adjak néktek! A míg lelkemet ki nem lehelem, ártatlanságomból magamat ki nem tagadom.

6. Igazságomhoz ragaszkodom, róla le nem mondok; napjaim miatt nem korhol az én szívem.

7. Ellenségem lesz olyan, mint a gonosz, és a ki ellenem támad, mint az álnok.

8. Mert micsoda reménysége lehet a képmutatónak, hogy telhetetlenkedett, ha az Isten mégis mégis elragadja az õ lelkét?

9. Meghallja-é kiáltását az Isten, ha eljõ a nyomorúság reá?

10. Vajjon gyönyörködhetik-é a Mindenhatóban; segítségül hívhatja-é mindenkor az Istent?

11. Megtanítlak benneteket Isten dolgaira; a mik a Mindenhatónál vannak, nem titkolom el.

12. Ímé, ti is mindnyájan látjátok: miért van hát, hogy hiábavalósággal hivalkodtok?!

13. Ez a gonosz embernek osztályrésze Istentõl, és a kegyetlenek öröksége a Mindenhatótól, a melyet elvesznek:

14. Ha megsokasulnak is az õ fiai, a kardnak sokasulnak meg, és az õ magzatai nem lakhatnak jól kenyérrel sem.

15. Az õ maradékai dögvész miatt temettetnek el, és az õ özvegyeik meg sem siratják.

16. Ha mint a port, úgy halmozná is össze az ezüstöt, és úgy szerezné is össze ruháit, mint a sarat:

17. Összeszerezheti ugyan, de az igaz ruházza magára, az ezüstön pedig az ártatlan osztozik.

18. Házát pók módjára építette föl, és olyanná, mint a csõsz-csinálta kunyhó.

19. Gazdagon fekszik le, mert nincsen kifosztva; felnyitja szemeit és semmije sincsen.

20. Meglepi õt, mint az árvíz, a félelem, éjjel ragadja el a zivatar.

21. Felkapja õt a keleti szél és elviszi, elragadja õt helyérõl.

22. Nyilakat szór reá és nem kiméli; futva kell futnia keze elõl.

23. Csapkodják felette kezeiket, és kisüvöltik õt az õ lakhelyébõl.