1 Mózes Chapter 44

1. Azután parancsola József az õ háza gondviselõjének, mondván: Töltsd meg ez embereknek zsákjait eleséggel a mennyit elvihetnek; és mindeniknek pénzét tedd zsákja szájába.

2. Az én poharamat pedig, az ezüst poharat, tedd a legkisebbik zsákjának szájába gabonájának árával együtt. És az József beszéde szerint cselekedék, a mint beszélt vala.

3. Reggel virradatkor, elbocsáttatának azok az emberek, szamaraikkal együtt.

4. Kimenének a városból, de nem messze haladhatának, a mikor monda József az õ háza gondviselõjének: Kelj fel, siess utánuk azoknak az embereknek és ha eléred õket, mondd nékik: Miért fizettetek gonoszszal a jó helyébe?

5. Avagy nem abból iszik-é az én uram? és abból szokott jövendölni! Gonoszul cselekedtétek, a mit cselekedtetek!

6. És utóléré õket, és ilyen szavakkal szóla nékik.

7. Azok pedig mondának néki: Miért szól az én uram ilyen szavakkal? Távol legyen szolgáidtól, hogy ilyen dolgot cselekedjenek.

8. Ímé a pénzt, melyet zsákjaink szájában találtunk vala, meghoztuk néked Kanaán földérõl; hogy loptunk volna hát urad házából ezüstöt vagy aranyat?

9. A kinél megtaláltatik a te szolgáid közûl, haljon meg az; sõt mi is szolgái leszünk uramnak.

10. És monda: Mostan is legyen beszédetek szerint: a kinél megtaláltatik, az légyen nékem szolgám, ti pedig mentek legyetek.

11. És sietének és leraká kiki az õ zsákját a földre, és kioldá kiki az õ zsákját.

12. És keresgéle; a legnagyobbikon kezdé s a legkissebbiken végezé, és megtalálá a poharat a Benjámin zsákjában.

13. Azok pedig meghasogaták ruhájokat, és kiki megterhelé a maga szamarát, és visszatérének a városba.

14. És beméne Júda és az õ atyjafiai a József házába, és ki még ott vala és földre esének elõtte.

15. És monda nékik József: Mi dolog ez a mit cselekedtetek? Avagy nem tudjátok-é hogy az ilyen magamféle ember jövendölni tud?

16. És monda Júda: Mit mondhatunk az én uramnak? Mit szóljunk és mivel igazoljuk magunkat? Az Isten büntetése utólérte szolgáidat. Ímé mi az én uram szolgái vagyunk, mond mi, mind az, a kinek kezében a pohár találtatott.

17. Õ pedig monda: Távol legyen tõlem, hogy azt cselekedjem: az a kinek kezében találtatott a pohár, az legyen nékem szolgám, ti pedig békességgel menjetek el a ti atyátokhoz.

18. De Júda hozzá járula és monda: Kérlek, uram, hadd szólhasson egy szót uram fülébe a te szolgád, és ne gerjedjen fel haragod a te szolgád ellen; mert hasonló vagy te a Faraóhoz.

19. Az én uram kérdezte vala az õ szolgáit, mondván: Van-é atyátok, vagy testvéretek?

20. Akkor mi azt felelénk az én uramnak: Van egy vén atyánk, és egy kis gyermek, a ki az õ vénségében lett; és ennek bátyja megholt, és csak õ maga maradt az õ anyjától, és az õ atyja szereti õt.

21. És azt mondád a te szolgáidnak: Hozzátok én hozzám azt, hogy szemeimet reá vessem.

22. És mondánk az én uramnak: Nem hagyhatja el az a fiú az õ atyját; mert ha elhagyja atyját, meghal az.

23. És ezt mondád a te szolgáidnak: Ha a ti legkisebbik atyátokfia el nem jõ veletek, színem elé se kerûljetek többé.

24. Mikor azért felmenénk a te szolgádhoz, az én atyámhoz és tudtul adtuk vala néki az én uramnak beszédét;

25. És monda a mi atyánk: Menjetek vissza, és vegyetek nékünk egy kevés eleséget.

26. És mondánk: Nem mehetünk le; ha a mi legkisebbik atyánkfia velünk lesz, akkor lemegyünk; mert nem mehetünk ama férfiú színe elé, ha a mi legkisebbik atyánkfia velünk nem lesz.

27. És monda a te szolgád, az én atyám, nékünk: Ti tudjátok hogy az én feleségem nékem csak két fiat szûlt.

28. Az egyik kiméne tõlem, és azt mondom vala: bizonyára fenevad szaggatta széllyel és attól fogva nem láttam õt.

29. Ha ezt is elviszitek szemeim elõl, s veszedelem találja érni, akkor az én õsz fejemet keserûségtõl borítva bocsátjátok alá a koporsóba.

30. Ha tehát most visszamenéndek a te szolgádhoz, az én atyámhoz, és e fiú nem lesz velünk, mivelhogy annak lelke ennek lelkéhez van nõve,

31. Ha meglátja, hogy nincs meg a gyermek, meghal, s akkor a te szolgáid, a te szolgádnak, a mi atyánknak õsz fejét búba borítva bocsátják alá a koporsóba.

32. Mivel a te szolgád e fiúért az õ atyjánál kezes lett, mondván: Ha vissza nem hozom õt hozzád, mind éltig bûnös legyek az én atyám elõtt.

33. Hadd maradjon azért e gyermek helyébe a te szolgád, az én uramnak szolgájáúl; e gyermek pedig menjen fel az õ bátyjaival.

34. Mert mimódon mehetnék én fel atyámhoz, ha e gyermek velem nem lenne, a nélkül, hogy ne lássam a nyomorúságot, mely atyámat érné?