Márk Chapter 5

1. És menének a tenger túlsó partjára, a Gadarenusok földére.

2. És a mint a hajóból kiméne, azonnal elébe méne egy ember a sírboltokból, a kiben tisztátalan lélek volt,

3. A kinek lakása a sírboltokban vala; és már lánczokkal sem bírta õt senki sem lekötni.

4. Mert sokszor megkötözték õt békókkal és lánczokkal, de õ a lánczokat szétszaggatta, és a békókat összetörte, és senki sem tudta õt megfékezni.

5. És éjjel és nappal mindig a hegyeken és a sírboltokban volt, kiáltozva és magát kövekkel vagdosva.

6. Mikor pedig Jézust távolról meglátta, oda futamodék, és elébe borula,

7. És fennhangon kiáltva monda: Mi közöm nékem te veled, Jézus, a magasságos Istennek Fia? Az Istenre kényszerítelek, ne kínozz engem.

8. (Mert ezt mondja vala néki: Eredj ki, tisztátalan lélek, ez emberbõl.)

9. És kérdezé tõle: Mi a neved? És felele, mondván: Légió a nevem, mert sokan vagyunk.

10. És igen kéré õt, hogy ne küldje el õket arról a vidékrõl.

11. Vala pedig ott a hegynél egy nagy disznónyáj, a mely legel vala.

12. És az ördögök kérik vala õt mindnyájan, mondván: Küldj minket a disznókba, hogy azokba menjünk be.

13. És Jézus azonnal megengedé nékik. A tisztátalan lelkek pedig kijövén, bemenének a disznókba; és a nyáj a meredekrõl a tengerbe rohana. Valának pedig mintegy kétezeren; és belefúlának a tengerbe.

14. A kik pedig õrzik vala a disznókat, elfutának, és hírt vivének a városba és a falvakba. És kimenének, hogy lássák, mi az, a mi történt.

15. És menének Jézushoz, és láták, hogy az ördöngõs ott ül, fel van öltözködve és eszénél van, az, a kiben a légió volt; és megfélemlének.

16. A kik pedig látták, elbeszélék nékik, hogy mi történt vala az ördöngõssel, és a disznókkal.

17. És kezdék kérni õt, hogy távozzék el az õ határukból.

18. Mikor pedig a hajóba beszállott vala, a volt ördöngõs kéré õt, hogy vele lehessen.

19. De Jézus nem engedé meg néki, hanem monda néki: Eredj haza a tiéidhez, és jelentsd meg nékik, mely nagy dolgot cselekedett veled az Úr, és mint könyörült rajtad.

20. El is méne, és kezdé hirdetni a Tízvárosban, mely nagy dolgot cselekedett vele Jézus; és mindnyájan elcsodálkozának.

21. És mikor ismét általment Jézus a hajón a tulsó partra, nagy sokaság gyûle õ hozzá; és vala a tenger mellett.

22. És ímé, eljöve a zsinagóga fõk egyike, névszerint Jairus, és meglátván õt, lábaihoz esék,

23. És igen kéré õt, mondván: Az én leánykám halálán van; jer, vesd reá kezedet, hogy meggyógyuljon és éljen.

24. El is méne vele, és követé õt nagy sokaság, és összeszorítják vala õt.

25. És egy asszony, a ki tizenkét év óta vérfolyásos vala,

26. És sok orvostól sokat szenvedett, és minden vagyonát magára költötte, és semmit sem javult, sõt inkább még rosszabbul lett,

27. Mikor Jézus felõl hallott vala, a sokaságban hátulról kerülve, illeté annak ruháját.

28. Mert ezt mondja vala: Ha csak ruháit illethetem is, meggyógyulok.

29. És vérének forrása azonnal kiszárada és megérzé testében, hogy kigyógyult bajából.

30. Jézus pedig azonnal észrevevén magán, hogy isteni erõ áradott ki belõle, megfordult a sokaságban, és monda: Kicsoda illeté az én ruháimat?

31. És mondának néki az õ tanítványai: Látod, hogy a sokaság szorít össze téged, és azt kérdezed: Kicsoda illetett engem?

32. És körülnéze, hogy lássa azt, a ki ezt cselekedte.

33. Az asszony pedig tudva, hogy mi történt vele, félve és remegve megy vala oda és elébe borula, és elmonda néki mindent igazán.

34. Õ pedig monda néki: Leányom, a te hited megtartott téged. Eredj el békével, és gyógyulj meg a te bajodból.

35. Mikor még beszél vala, odajövének a zsinagóga fejétõl, mondván: Leányod meghalt; mit fárasztod tovább a Mestert?

36. Jézus pedig, a mint hallá a beszédet, a mit mondanak vala, azonnal monda a zsinagóga fejének: Ne félj, csak higyj.

37. És senkinek sem engedé, hogy vele menjen, csak Péternek és Jakabnak és Jánosnak, a Jakab testvérének.

38. És méne a zsinagóga fejének házához, és látá a zûrzavart, a sok síránkozót és jajgatót.

39. És bemenvén, monda nékik: Mit zavarogtok és sírtok? A gyermek nem halt meg, hanem alszik.

40. És nevetik vala õt. Õ pedig kiküldvén valamennyit, maga mellé vevé a gyermeknek atyját és anyját és a vele levõket, és beméne oda, a hol a gyermek fekszik vala.

41. És megfogván a gyermeknek kezét, monda néki: Talitha, kúmi; a mi megmagyarázva azt teszi: Leányka, néked mondom, kelj föl.

42. És a leányka azonnal fölkele és jár vala. Mert tizenkét esztendõs vala. És nagy csodálkozással csodálkozának.

43. Õ pedig erõsen megparancsolá nékik, hogy ezt senki meg ne tudja. És mondá, hogy adjanak annak enni.