Lukács Chapter 7

1. Mikor pedig minden õ beszédeit a nép hallatára elvégezte, beméne Kapernaumba.

2. Egy századosnak szolgája pedig, aki annál nagy becsületben volt, igen rosszul lévén, már halófélben vala.

3. Az pedig, mikor hallott Jézus felõl, hozzá küldé a zsidók véneit, kérvén õt, hogy jöjjön el és gyógyítsa meg az õ szolgáját.

4. Azok pedig Jézushoz menvén, igen kérék õt, mondván: Méltó, hogy megtedd néki;

5. Mert szereti a mi nemzetünket, és a zsinagógát is õ építtette nékünk.

6. Jézus tehát elméne velök. Mikor azonban már nem messze volt a háztól, eléje küldé a százados néhány jó barátját, izenvén néki: Uram, ne fáraszd magad; mert nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jõjj;

7. A miért is magamat sem tartottam érdemesnek arra, hogy hozzád menjek: hanem csak szóval mondd, és meggyógyul az én szolgám.

8. Mert én is hatalom alá vetett ember vagyok, és vitézek vannak alattam; és ha az egyiknek azt mondom: Eredj el, elmegy; vagy a másiknak: Jövel, eljõ; és ha szolgámnak szólok: Tedd ezt, azt teszi.

9. Jézus pedig ezeket hallván, elcsudálkozék õ rajta; és hátrafordulván monda az õt követõ sokaságnak: Mondom néktek, ilyen hitet Izráelben sem találtam!

10. És a küldöttek visszatérvén a házhoz, a beteg szolgát már egészségben találták.

11. És lõn másnap, hogy méne Nain nevû városba; és az õ tanítványai sokan menének õ vele, és nagy sokaság.

12. Mikor pedig a város kapujához közelített, ímé egy halottat hoznak vala ki, egyetlen egy fiát az anyjának, és az özvegy asszony vala; és a városból nagy sokaság volt õ vele.

13. És látván õt az Úr, megkönyörüle rajta, és monda néki: Ne sírj.

14. És oda menvén, illeté a koporsót; a vivõk pedig megállának. És monda: Ifjú, néked mondom, kelj föl!

15. És felüle a megholt, és kezde szólni; és adá õt anyjának.

16. És elfogá mind azokat a félelem, és dicsõíték az Istent, mondván: Nagy próféta támadt mi köztünk; és: Az Isten megtekintette az õ népét.

17. És kiméne õ felõle e hír az egész Júdeába, és a körül való minden tartományba.

18. És Jánosnak mind ezeket elmondták a tanítványai. És János az õ tanítványai közül kettõt elõszólítván,

19. Elküldé Jézushoz, mondván: Te vagy-é az, a ki eljövendõ vala, vagy mást várjunk?

20. Mikor azért azok a férfiak hozzámentek, mondának: Keresztelõ János küldött minket te hozzád,mondván: Te vagy-é az, a ki eljövendõ vala, vagy mást várjunk?

21. Azon órában pedig sokakat gyógyíta meg betegségébõl, csapásokból, tisztátalan lelkektõl, és sok vaknak adá meg szeme világát.

22. És felelvén Jézus, monda nékik: Elmenvén mondjátok meg Jánosnak, a miket láttatok és hallottatok: hogy a vakok szemeik világát veszik, a sánták járnak, a poklosok megtisztulnak, a siketek hallanak, a halottak feltámadnak, a szegényeknek az evangyéliom prédikáltatik.

23. És boldog, valaki én bennem meg nem botránkozik.

24. Mikor pedig elmentek a János követei, kezdé mondani a sokaságnak JÁnos felõl: Mit látni mentetek ki a pusztába? szélingatta nádszálat-é?

25. Hát mit látni mentetek ki? puha ruhákba öltözött embert-é? Ímé a kik drága öltözetben és gyönyörûségben vannak, a királyok palotáiban vannak.

26. Hát mit látni mentetek ki? Prófétát-é? Bizony mondom néktek, prófétánál is nagyobbat.

27. Ez az, a ki felõl meg van írva: Ímé én elküldöm az én követemet a te orczád elõtt, ki elkészíti elõtted a te útadat.

28. Mert mondom néktek, hogy azok között, a kik asszonytól születtek, egy sincs nagyobb próféta Keresztelõ Jánosnál; de a ki kisebb az Isten országában, nagyobb õ nála.

29. És mikor ezt hallotta az egész nép és a vámszedõk, igazat adának az Istennek, megkeresztelkedvén a János keresztségével;

30. A farizeusok pedig és a törvénytudók az Isten tanácsát megveték õ magokra nézve, nem keresztelkedvén meg õ tõle.

31. Monda pedig az Úr: Mihez hasonlítsam azért e nemzetségnek embereit? és mihez hasonlók?

32. Hasonlók a piaczon ülõ gyermekekhez, kik egymásnak kiáltanak, és ezt mondják: Sípoltunk néktek, és nem tánczoltatok; siralmas énekeket énekeltünk néktek, és nem sírtatok.

33. Mert eljött Keresztelõ János, a ki kenyeret sem eszik, bort sem iszik, és ezt mondjátok: Ördög van benne.

34. Eljött az embernek Fia, a ki eszik és iszik, és ezt mondjátok: Ímé a falánk és borivó ember, a vámszedõk és bûnösök barátja.

35. És igazoltatik a bölcseség minden õ fiaitól.

36. Kéré pedig õt egy a farizeusok közül, hogy õ vele egyék; annakokáért bemenvén a farizeus házába, leüle enni.

37. És ímé a városban egy asszony a ki bûnös vala, mikor megtudta, hogy õ a farizeus házában leült enni, hoza egy alabástrom szelencze drága kenetet.

38. És megállván hátul az õ lábainál sírva, könnyeivel kezdé öntözni az õ lábait, és fejének hajával törlé meg, és csókolgatá az õ lábait, és megkené drága kenettel.

39. Mikor pedig ezt látta a farizeus, a ki õt meghívta, monda magában: Ez, ha próféta volna, tudná ki és miféle asszony az, a ki õt illeti: hogy bûnös.

40. És felelvén Jézus, monda néki: Simon, van valami mondani valóm néked. És az monda: Mester, mondjad.

41. Egy hitelezõnek két adósa vala: az egyik adós vala ötszáz pénzzel, a másik pedig ötvennel.

42. És mikor nem volt nékik mibõl megadni, mind a kettõnek elengedé. E kettõ közül azért, mondd meg, melyik szereti õt jobban?

43. Felelvén pedig Simon, monda: Azt gondolom, hogy az, a kinek többet engedett el. És Jézus monda néki: Igazán ítéltél.

44. És az asszonyhoz fordulván, monda Simonnak: Látod-é ez asszonyt? Bejövék a te házadba, az én lábaimnak vizet nem adál: ez pedig könnyeivel öntözé az én lábaimat, és fejének hajával törlé meg.

45. Engem meg nem csókolál: ez pedig az idõtõl fogva, hogy bejöttem, nem szünt meg az én lábaimat csókolgatni.

46. Olajjal az én fejemet meg nem kented: ez pedig drága kenettel kené meg az én lábaimat.

47. Minekokáért mondom néked: Néki sok bûne bocsáttatott meg; mert igen szeretett; a kinek pedig kevés bocsáttatik meg, kevésbé szeret.

48. És monda annak: Megbocsáttattak néked a te bûneid.

49. És a kik együtt ülének vele az asztalnál, kezdék magukban mondani: Ki ez, hogy a bûnöket is megbocsátja?

50. Monda pedig az asszonynak: A te hited megtartott téged. Eredj el békességgel!