Jeremiás siralmai Chapter 1

1. Jaj! de árván ül a nagy népû város! Olyanná lõn, mint az özvegyasszony! Nagy volt a nemzetek között, a tartományok közt fejedelemasszony: robotossá lõn!

2. Sírván sír éjjelente, s könny borítja az orczáját! Senki sincs, ki vígasztalná, azok közül, kik szerették; mind megcsalták barátai, ellenségeivé lõnek.

3. Számkivetésbe méne Júda a nyomorúság és a szolgálat sokasága miatt! Ott ül õ a pogányok közt; nem talál nyugodalmat; valamennyi üldözõje utólérte a szorultságában.

4. Sionnak útai gyászolnak; nincsen, a ki ünnepnapra járjon; kapuja mind elpusztult; papjai sóhajtoznak, szûzei nyögnek, csak keserûsége van néki.

5. Elnyomói fõkké lettek; ellenségei boldogok! Bizony az Úr verte meg õt az õ sok bûne miatt; gyermekei rabságra mentek az elnyomó elõtt.

6. És elhagyta Sion leányát minden õ ékessége; fejedelmei olyanok lettek, mint a szarvasok, a melyek nem találnak eledelt, és erõtelenül futnak az üldözõ elõtt.

7. Emlékezik Jeruzsálem az õ nyomorúságának és eltiportatásának napjain minden õ gyönyörûségérõl, a melyek voltak eleitõl fogva; mert az õ népe ellenség kezébe esett és nem volt segítsége. Látták õt az ellenségek; nevettek megsemmisülésén.

8. Vétkezvén vétkezett Jeruzsálem, azért lett csúfsággá, minden tisztelõje megvetette, mert látták az õ mezítelenségét, õ maga pedig sóhajtoz és elfordul.

9. Szennye a ruhája szélén; nem gondolt a jövõjére; csudálatosan alásülyedt, nincs vígasztalója. Lásd meg Uram, az én nyomorúságomat, mert ellenség vett erõt rajtam!

10. Szorongató nyújtja kezét minden kincse után, sõt látta, hogy pogányok mentek be az õ szent helyébe, a kikrõl azt parancsoltad, hogy be ne menjenek a a te községedbe.

11. Egész népe sóhajtoz, futkosnak a kenyér után, odaadják drágaságaikat az ételért, hogy megéledjenek. Lásd meg Uram és tekintsd meg, mily útálatossá lettem!

12. Mindnyájatokat kérlek, ti járókelõk: tekintsétek meg és lássátok meg, ha van-é oly bánat, mint az én bánatom, a mely engem ért, a melylyel engem sujtott az Úr az õ búsult haragjának napján!

13. A magasságból tüzet bocsátott csontjaimba, és az hatalmaskodik bennök; hálót vetett lábaimnak; hátra vetett, pusztává tett engem; egész napon beteg vagyok.

14. Saját kezével rótta össze az én vétkeim igáját; ráfonódtak nyakamra; megrendítette erõmet; oda adott engem az Úr azok kezébe, a kik elõtt meg nem állhatok.

15. Rakásra hányta az Úr minden vitézemet én bennem; gyûlést hívott össze ellenem, hogy összetörje ifjaimat; sajtóba taposta az Úr Júda szûz leányát.

16. Ezekért sírok én; szemembõl, szemembõl víz folyik alá, mert messze távozott tõlem a vígasztaló, a ki megélesszen engem; fiaim elvesztek, mert gyõzött az ellenség.

17. Terjesztgeti kezeit Sion: nincs vígasztalója; szorongatókat rendelt az Úr Jákób ellen köröskörül; Jeruzsálem csúfsággá lett közöttök.

18. Igaz õ, az Úr, mert az õ szava ellen rugódoztam! Halljátok meg kérlek, mind ti népek, és lássátok meg az én bánatomat: szûzeim és ifjaim fogságba menének!

19. Kiáltottam azoknak, a kik szerettek engem de õk megcsaltak engem; papjaim és véneim a városban multak ki, a mikor étel után futkostak, hogy megéledjenek.

20. Lásd meg Uram, hogy szorongattatom, belsõ részeim megháborodtak; elfordult bennem az én szívem, mert bizony pártot ütöttem; künn fegyver pusztít, benn minden olyan, mint a halál!

21. Hallották, hogy sóhajtozom és nincs vígasztalóm; minden ellenségem hallotta veszedelmemet; örültek, hogy te ezt cselekedted. Hozd el a napot, a melyet hirdettél, hogy olyanok legyenek, mint én!

22. Jusson elõdbe minden gonoszságuk, és úgy bánj velök, a miképen én velem bántál az én minden bûnömért; mert sok az én sóhajtozásom, és beteg a szívem.